2016. október 16., vasárnap

Töklámpás készítése

Októberben és novemberben egyre gyakrabban találkozhatunk út közben narancssárga "figurákkal".
Akinek tetszenek a faragott lámpások, maga is könnyedén elkészítheti. Gyerekek számára különösen izgalmas elfoglaltság.

A tökökben pislákoló teamécsesekkel hangulatossá tehetjük a bejárat környékét vagy a kertet. Bármilyen motívumot rajzolhatunk, illetve vághatunk ki a tökből, a mintáknak csak a képzelet szab határt. Faraghatunk egyedi képeket vagy sormintát, állíthatjuk őket egyesével vagy készíthetünk kompozíciót is.

Hogyan készül?
- Válasszunk egy szép formájú tököt!
- Éles késsel vágjuk le a tetejét. Javaslom, hogy ezt cikk-cakk alakban tegyük, mert így sokkal könnyebb dolgunk lesz.
- Vegyük le a kalapját/tetejét.

- A belsejét egy kanállal kaparjuk és szedjük ki, belülről alaposan tisztitsuk ki.
- Ceruzával filctollal rajzoljuk meg a szemét, orrát, száját.
- Óvatosan vágjuk ki a rajz mentén.
- Kívül - belül tisztitsuk meg.
Készen is vagyunk már csak a mécsest kell beletenni és meggyújtani!

A napirend és a gyermek

Szükséges-e a napirend? Vagy túlságosan nagy kötöttséget okoz? A napirendről is, mint minden babás, gyermekneveléshez kapcsolódó témáról, megoszlanak a vélemények. Mint alább ki fog derülni, nem kell görcsösen egy általunk jónak hitt napi beosztáshoz ragaszkodni. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy egy babának, kisgyermeknek szüksége van a kiszámítható, bizonyos mértékig előrelátható és tervezhető, megszokott napirendhez, melyben biztonságban érezheti magát.
Az első napok, hetek a babával
Egy újszülöttel kezdetekben tényleges napirendről nem lehet beszélni. Ha a babát igény szerint szoptatja az Édesanya, lehetetlen előre meghatározott időbeosztáshoz igazodni. Az első napokban az újszülött nem csak a táplálkozás céljából kéri a mellet, hanem más szükségleteit is így elégíti ki: biztonságérzet, anyával való kapcsolat, megnyugtatás, szopóreflex tökéletesítése.
Természetesen hetek múlásával beáll egy bizonyos ciklus, mikor a gyermeknek is kezd kialakulni a biológiai órája, észleli a nappalok és éjszakák váltakozását és megpróbáljuk alvásait is ezekhez igazítani. A szopások közt hosszabb időszakok telnek el és talán valamiféle ritmust vélünk felfedezni napjainkban. Azonban minél kisebb még a baba, annál inkább elmondható, hogy ez a napirend-szerűség képlékeny, nap, mint nap változhat, alakulhat. A hasfájós időszak, a fogzás, a (mozgás)fejlődési stádiumok, az időjárási frontok mind-mind felboríthatják a már-már megszokott rendet napjainkban.
Élet kistestvérként
Ha a babának nagyobb testvére van, sok esetben neki is alkalmazkodnia kell. Ezt néha nehéz szülőként is kezelni, hisz a szívünk szakad meg, ha a háromévesünk reggel hatkor ébresztőt fúj a békésen szundikáló kicsinek. Meg kell tanulni nekünk, szülőknek is a rugalmasságot és újra kell gondolnunk az első gyermekkel (annak idején) jól bevált és megtapasztalt rutinunkat e téren.
Teljesen egyénfüggő, de körülbelül egy éves kor környékén szoknak át a gyermekek napi egy alvásra. Ez nagy könnyítés, különösen, ha nagyobb testvér is van, hisz az altatási idejüket össze lehet már hangolni. Ha azt tapasztalja a szülő, hogy babáját délutánonként nehezebb elaltatni, vagy a nappali alvási idők rövidebbek, mint egy-másfél óra, akkor szép fokozatosan meg lehet próbálni kitolni a délelőtti altatást.
Néhány segítő ötlet többgyermekes családnak
  • Ha a nagyobb gyermekünk még nem jár közösségbe, a délelőtti és délutáni séta, játszóterezés, vagy otthoni játék alatt altathatjuk a kisebb testvért.
  • kendő, vagy babahordozó eszköz sokszor segítségül szolgálhat: altatás gyorsabb és könnyebb, nagyobb testvérrel való játék során alhat rajtunk a kisebb, séták alkalmával két szabad kezet kapunk, ha a gyermekünk rajtunk van…
  • a nagyobb gyermekünket alkalomadtán elvihetik nagyszülők egy-egy sétára, míg a kisebbet etetjük, altatjuk…
  • ha a kisebb gyermek tud aludni, nézelődni babakocsiban séta alatt, őt is rá lehet bízni nagyszülőkre, így ez idő alatt a nagyobbal is tudunk kettesben, minőségi időt együtt tölteni
Kortársakkal az élet
Ha máskor nem, mikor gyermekünk közösségbe kerül, kénytelen egyfajta napirendhez alkalmazkodni. Érdemes már a bölcsőde, vagy óvoda kezdés előtt megpróbálni valami hasonló időbeosztás szerint alakítani a napokat, mert így könnyebb lesz a beszokás. (általában a reggeli késői kelés és az esti késői lefekvés szokott gondot okozni)
Nem szabad elfelejteni, hogy minden gyermek különböző. Valaki sok alvást igényel, de akadnak olyanok is, akik kevesebbel is beérik. Viszont egy dologban megegyeznek, hogy alapvető szükségletük az, hogy biztonságban érezzék magukat. Ebben segíthet a kiszámítható rendszer az életükben (melytől olykor el lehet térni), ám fontos, hogy el tudják magukat helyezni térben és időben egy megbízható, stabil rendszerben a mindennapokban.

Lúdtalptorna, lábboltozat erősítő gyakorlatok

1.      Lábakat párhuzamosan egymás mellé tenni, mindkét sarkat egyszerre felemelni-letenni. (váltva is)
2.      Egyszerre felhúzni mindkét talpat, együtt leengedni. (váltva is)
3.      Egyszerre két lábbal: sarokról lábujjhegyre, lábujjhegyről sarokra gördíteni.
4.      Lábujjakat behajlítva talp alá húzni-kinyújtani.
5.      Lábujjakat behajlítva talp alá húzni, lábfejet megemelni, letenni.
6.      Talpak a földön vannak, sarkakat széthúzva lábujjhegyre emelkedni, összezárva letenni sarokra.
Fenti gyakorlatokat először ülve, majd állva végezzük

Járógyakorlatok

  1. Lábujjhegyen járni apró lépésekkel, magasra húzott sarokkal.
  2. Mackójárás:a talp külső szélére nehezedve, behajlított lábujjakkal járás.
Játékok
  1. Földön ülve labdát két talp közé fogjuk, lábbal dobjuk és lábbal kapjuk el.
  2. Ceruzát vagy pálcikát az egyik láb ujjaival megfogjuk, másik lábbal átvesszük.
  3. Lábujjakkal kis golyót markolva sétálni (ne az ujjak között legyen a golyó!)
  4. Apróra tépett papírdarabkákat megmarkolva egyenként felszedegetni a földről.
Lúdtalptorna – 2
A lábtornát mindig meg kell, hogy előzze a láb fellazítása, betét viselése. Teniszlabdával segíthetünk, fellazíthatjuk ill. masszírozhatjuk a talpunkat. Mind az öt sugárnak megfelelőn oda-vissza masszírozzuk a talpat. Hűthetjük a lábat hűtő tasakkal, jégzselével.
Álló helyzetben (mezítláb) mindkét, sarkot néhány mm-re felemeljük a talajtól. Egyenesbe állítjuk a testünket, minkét oldalt egyenletesen terheljük. Ebből a helyzetből próbálunk kilépni, úgy, hogy ezt megingás nélkül tegyük meg.
Naponta váltogatjuk, hogy jobb vagy a baloldallal lépünk ki először. Mindezt fokozatosan apró lépésekben lassan tesszük. (2-3 hét is lehet.) Ezt követően 1-1,5 métert kell megtennünk lassan megingás nélkül. (1 hónapig is eltarthat, amíg sikerül.)
A gyakorlatot nehezíthetjük a járás lassításával, a lépéshossz növelésével ill. lépéssel hátra, illetve a legutolsó körben kavicson járással.
Külső talpélen állás. Próbáljunk meg térd emeléssel megállni egy lábon. (Ez egy évet is igénybe vehet.) Próbáljuk meg mindennap, amíg nem megy megingás nélkül.
Belső talpélen járás kisterpeszben térdeket összeszorítva, merev bokával. Fokozatosan növekvő terpeszben állunk.

Mozgásfejlődés ellen való vétkek

Ezek a leggyakrabban tudatlanságból, teljesítménykényszerből elkövetett hibák a csecsemő mozgásfejlődése szempontjából:
  1. 1. Sokan a csecsemőt egész nap kiságyban, mózeskosárban, pihenőszékben … tartják, a “baba nem tud még semmit a fekvésen kívül”, “viszem mindenhova magammal” felkiáltással. Ezzel csak a mozgásfejlődését hátráltatjuk, rengeteget kell gyakorolnia, tornásznia a babának, erősíteni az izmait. Már egy hónaposan oldalra fordulhat, vannak akik már 2 hónaposan átfordulnak hasról hanyatt. Adjuk meg a lehetőséget neki tegyük járókába, játszószőnyegre amikor ébren van. Itt jegyzem meg, hogy vannak anyák, akik állandóan úton vannak, hisz a csecsemővel “mindenhova lehet menni”, figyeljünk azért gyermekünk igényére is.
  2. Mivel a légzésfigyelők reklám kampánya igazán hatékony, a bölcsőhalál napi félelmet jelent a kismamáknak. Mindenki kívülről fújja, hogy hanyatt kell altatni a babát az ajánlás szerint. (Az igazság az, hogy vannak babák, akik nem hajlandóak csak hason aludni. Erről majd a későbbiek folyamán írok) Igen ám, de sok anyuka elfelejti hasra fordítani a babát, ha ébren van.  Sok állandóan hanyatt fektetett babára jellemző, hogy a kúszás kimarad, és előbb állnak fel. Tegyük sokat hasra a babát, dolgozzon sokat. Guruljon, kússzon, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy gyakorolhassa, megtanulhassa ezeket a mozgásokat.
  3. Sokan szeretik ültetni a babát már akkor, amikor még magától nem is tud felülni. A mozgásfejlődés szempontjából nem az az érdekes, hogy mikortól tud ülni a baba, hanem hogy mikor tud felülni magától. Ne ültessük, bár nagyon élvezik a babák. Lehet alkalomadtán fel-felhúzni őket, kis hasizomerősítés, játék gyanánt. De mindenképpen hagyjuk, hogy ő maga üljön fel. Miért akarnánk görbe hátú kisbabát? Ne feledjük, ha már várható, hogy hamarosan felül a baba, mindenképp egy szinttel lejjebb kell engedni a kiságy matracszintjét, de akár a legalsó szintre is tehetjük, mert vannak babák akik ezután már fel is húzzák magukat állásba. Nem tudhatjuk előre, hogy a gyermekünk 6 vagy 11 hónaposan fog felállni.
  4. Ha már áll a baba, sokan elkezdik sétáltatni. Roppant mód élvezi, talán még követeli is. De jó ha tudjuk, ezzel nem a baba javát szolgáljuk. Ráérünk akkor kézen fogni és kicsit sétáltatni, amikor már nagyon ügyesen jár hónapok óta kapaszkodva és úgy érezzük csak egy kis bíztatásra van szüksége az első lépés megtételéhez. A másik nagy baba ellen való vétek a bébikomp, vagy egyéb járást segítő játék. Soha ne vegyünk ilyesmit, nincs rá szüksége a babának, csak hátráltatja a normál mozgásfejlődését.
  5. Sokan szeretik a kis cipőcskéket. Otthonra mégis legjobb egy vastag zokni. Először lábujjhegyen állnak, mennek a babák. A lábujjukkal is kapaszkodnak a földbe. Ügyesebben járnak eleinte cipő nélkül. Ráérünk cipőt venni akkor, amikor már odakint is menni akar. Arról nem beszélve, hogy a lábboltozatnak meg kell erősödnie. Vannak olyan ortopéd orvosok, akik már azonnal cipőt javasolnak, hogy minél hamarabb kialakuljon a talpon való járás. Azt javaslom, ha nem tudunk dönteni az ellentétes nézetek között, bízzuk a babára a döntést. Figyeljük meg szeret e cipőben járni, vagy inkább egy lépést sem tesz, lehúzza…stb…
  6. A játszótéren hagyjuk a babát érvényesülni, hadd küzdjön. Legyünk készenlétben, segítsük ha kell. De vegyük észre, ha már nincs ránk szüksége és egyedül is fel tud mászni, le tud csúszni…stb…
  7. Használjuk a józan eszünket, anyai megérzésünket, ne hagyjuk hogy a teljesítmény kényszer, vagy egyéb dolog megzavarja a fejünket. Ne siettessük, ne hátráltassuk, hanem segítsük gyermekünket, hogy kibontakoztathassa természetes tehetségét.

A 10 legjobb 0 Ft-os játék nemcsak csecsemőknek

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a babának, kisgyereknek szüksége van drága meg mindenféle fejlesztő játékra, hogy a lehető legoptimálisabban fejlődhessen. Az igazság az, hogy a gyereknek kevesebb játékra van szüksége, mint gondolnánk. Itt van néhány O Ft-os ötlet, a legkisebbek részére.
  1. Játék anyával, apával (lovaglás, ölben levés, emelgetés, forgás, hintázás, csiklandozás, mákostészta a baba hasából, púzás…)
  2. Mese anya, apa fejéből (nagyon szeretik a kicsik a velük történteket mese formájában visszahallgatni)
  3. Anya, apa énekel, mondókázik
  4. Pakolászás ki a szekrényből, fiókból (valahogy a visszapakolás már nem olyan érdekes)
  5. Gyűjtögetés séta közben (kavics, termés, levél)
  6. Szaladgálás, ugrálás, felmászás székre, ágyra, lépcsőre…
  7. Játszótéren: hintázás, csúszda, később mászóka
  8. Bújócska, fogócska
  9. Fényképalbumok nézegetése
  10. Anya apa lomjainak tanulmányozása (mérőszalag, ékszerek, konyhai eszközök, csigák…)

Gesztenyés inspiráció

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, mi imádjuk a gesztenyét. Legfőképpen megenni, de ez egy olyan klassz dolog, ami sok minden másra is jó. Összegyűjtöttem néhány ötletet és a végén azt is elmesélem mi mit csinálunk, amikor már tropára ment a kezem a gesztenyepucolástól.

 Nem akar sétálni a gyermek?
Keress egy gesztenyét, dobd el mindig menetirányba,
tuti hogy rohanni fog érte és nem kell cipelned.
Ha a temetőben jártok és van vadgesztenye fa,
kirakhattok egy szívet a sírra gesztenyéből.
Lehet belőle játékot készíteni

Őszi dekorációt





Fejlesztő játék:
Amíg a gyermek keresi, összegyűjti…megszámolhatja…
Szerepjátékhoz is jó:
a játékbaba megeheti, játszhat vele, a kisautó szállíthatja,
főzőcskézhet vele, összeseperheti..
Lehet gyakorolni a formákat:
Gesztenyéből lehet kirakni mindenféle egyszerű formát
pl. kör, szív, négyzet, virág, hullám, kisház…
Bújócska játék:eldugod a gesztenyét és a gyereknek meg kell találnia, nagyobbaknál többet is és így a számolást is gyakorolja…
A legkisebbeknek beletehetjük egy átlátszó dobozba…

ÉS legvégül természtesen MEGEHETJÜK (persze csak a szelídet) Régebben próbálkoztam gesztenyés receptekkel, de számomra a gesztenye önmagában annyira finom, hogy már nem akarom semmivel sem elrontani. Szoktam főzni, sütni…ezeket kombinálva is…változó sikerrel. Mindenesetre ha már elegem van a pucolásból, akkor megfőzzük, apa kettévágja és fokhagymapréssel kinyomja a belét. Igaz, így egyből gesztenyepürévé válik és ez valamennyit levon az élvezeti értékéből, de sokkal gyorsabb és még így is nagyon finom. (évközben meg ott van a gesztenyés bébiétel a babáknak, a gyerekeimnek az volt a kevencük a sütőtökpüré mellett)
Ha minden összejön hétvégén megyünk gesztenyét gyűjtögetni…már nagyon várom. Remélem sikerült beindítanom a fantáziátokat.

27 alapvető játék 0-3 éves korig

Ezek azok a játékok, amik szerintem egy gyerekszobából sem hiányozhatnak, kezdjük a legkisebbekkel:
  1. Csörgő, rágóka, forgó
  2. Montessori torony
  3. Forma bedobó
  4. Egymásba rakható poharak
  5. Habtapi szőnyeg
  6. Lábbal hajtható kisautó, motor, később tricikli, bicikli
  7. Hintázó eszköz (ló, vagy egyéb, akár egy fotel is megteszi, a lényeg, hogy hintázzon)
  8. Kisasztal székkel
  9. Rajz eszközök: mágneses rajztábla, majd rajzfüzet ceruza, filctoll, zsírkréta, vízfesték, nyáron kréta…
  10. Homokozó szett
  11. Fürdő játék (kacsa, poharak, filc…)
  12. Mesekönyvek (de nem a gagyik)
  13. Dömper
  14. Lányoknak semmit sem tudó nagy baba (ezzel lehet a legjobban játszani hidd el)
  15. Építőkockák
  16. Kirakó (a kisebbeknek fa, majd 2 éves kor után olyan, aminek a szélén folytatódik, ha ez már jól megy, jöhet a dobozos 100 részes)
  17. Maci (alvótársnak), plüss állatok
  18. Labdák
  19. Műanyag állatok
  20. Bábok
  21. Gyurma: a hagyományos a kicsiknek még túl kemény, a play doh jó 2 éves kortól, csak hamar kiszárad és nehezen tapad egymáshoz, a habgyurmával még nincs tapasztalatom, de ha neked van, légyszi írd meg)
  22. Kisautók, kisvonat
  23. Gyöngyfűzés (tudom, hogy 3 év alatt nem ajánlott, de ha ott vagy vele, érdemes kipróbálni 2 éves kor után, milyen ügyes már a kis kezecskéje)
  24. Maci öltöztető játék (na jó, ez nem alapvető, de olyan kis kedves játék)
  25. Szerepjáték kellékek (pl. kis seprű, konyha eszközök, barkácsoló…)
  26. Karúszó
  27. Kertes házban élőknek: homokozó, hinta, pancsoló…