Ujjnyomdázás

Minden korosztály szeret festékkel dolgozni.
Íme egy kis ötlettár, hogy milyen édes kis ujjnyomdákat tudunk készíteni minimális eszközigénnyel, vidám perceket szerezve.

Hóemberes verscsokor

Donászy Magda: Hóember

Hóna alatt seprűt szorít,
pedig nem is sepreget.
Bizony ésszel fel nem éred,
ez az ember ki lehet.
Hóval, faggyal nem törődik,
tűri némán, szótlanul,
De mikor a tavaszt érzi,
mint a patak, könnye hull.



Enyedi György: A hóember

Fekete szén a szemem,
szép sudár a termetem,
orrom répa, nagy darab,
a fejemen vaskalap.

Szám is van, fülemig ér,
hónom alatt seprűnyél,
s hósubámon - még ilyet!
kilenc apró gomb fityeg.

Ág hegyéről csöpp veréb
szállt a vállamra elébb:
arra volt kíváncsi tán,
hogyan szelel a pipám?


Krecsmáry László: Hóember

December, december-
készül már a hóember,
hóból van a pocakja,
hóból van a kobakja,
hóból van a kabátja,
hóból van a nadrágja,
hóból van a keze, lába,
hóból van a nyaka, válla,
hóból van a füle, szája.
Csak az orra répa,
csak a szeme szén,
s egy lyukas lábas
csücsül a fején!


Sarkady Sándor: Hóember

Szikrázik a hótenger,
elkészült a hóember!
Hótenger, hótenger-
répaorrú hóember!

Seprűnyél a kezébe,
vaskalap a fejébe!
Hótenger, hótenger-
répaorrú hóember!

Rakott palacsinta

A hétvégén ismét palacsintasütésre került a sor.
Megunhatatlan- a gyermekeim számára.
Én már egy kicsit telítődtem a megszokott kakaós, lekváros kombinációval,így a megmaradt palacsintákat igyekeztem egy kicsit másképp felhasználni.


Így készült el életem első diós rakott palacsintája.

Hozzávalók:
10 db üres, vékonyra sütött palacsinta
10 dkg darált dió
10 dkg porcukor
 sárgabarack lekvár

Tetejére:

2 tojásfehérje
2 ek porcukor


Elkészítés

A darált diót elkeverjük a porcukorral.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, és elkezdjük rétegezni a palacsintákat.
Az első palacsintát megkenjük lekvárral, ,majd cukros dióval szórunk meg, ismét palacsinta következik, és így folytatjuk a rétegezést, amíg a palacsinta el nem fogy. (A töltelékkel nem spórolunk.)
A tojásfehérjéket  kemény habbá verjük, félidőben hozzáadjuk a porcukrot.
A tojáshabbal bevonjuk a palacsintatortát, az oldalát is.
Előmelegített sütőben, közepes hőfokon aranybarnára sütjük. Langyosan, felszeletelve tálaljuk.

Nálunk meglett a következő "közönségkedvenc".

Túrós batyu

Szinte minden híradásban értesültünk róla, hogy tombol az influenzajárvány,
Ilyenkor nehéz olyan ételt találni, amit a kisbetegek szívesen megennének.
Ma nekem is nagyon sok fejtörést okozott az ebédkérdés.
Így esett a választásom a túrós batyura, ami egy leves után talán a beteg toroknak sem megterhelő étel.

Hozzávalók:

60 dkg liszt
3,2 dl tej
1 tojás
1 mk. só
2-3 ek. cukor
8 dkg olvasztott vaj
2,5 dkg élesztő

Összedagasztottam, és hagytam duplájára megkelni.


Ezalatt elkészítettem a tölteléket:

50 dkg túró
2 csapott ek. búzadara
4 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 dkg mazsola
2 tojás sárgája
2 tojásfehérje kemény habbá verve

Az áttört túrót elkeverem a cukorral, búzadarával, citromhéjjal, vaníliás cukorral, tojások sárgájával és a mazsolával. A felvert tojásfehérjét óvatosan forgatom bele.

A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítom, majd kb. 3 mm vastag négyzet alakra nyújtom. 10x10 cm-es négyzetekre vágom, a közepükre teszek egy-egy kanállal a töltelékből.
A négyzetek sarkait középen összefogom, csavarok rajta egyet. Sütőpapírral bélelet tepsire sorakoztatom őket, hagyom kb. 20 percig pihenni, végül lekenem felvert tojással a batyukat.
180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 15 percig.

Terítésről, étkezésről szóló mondókák

Teríteni kéne
Teríteni kéne,
mi lesz ma ebédre.
Kanál, pohár, mélytányér,
a kezembe alig fér.


Ebéd előtt

Duzzog a tűzhely magába'
csirke sül a hasába',
rajta fortyog a fazék,
bableves fő benne rég.

Kalácstészta, melegében
kendő alatt dagad éppen -
rizsgombóc és tört krumpli,
nem tudok így aludni!

Ezer illat orromban,
nyálam csorog kínomban;
- Hol egy villa? Hol egy tál?
Éhes vagyok, együnk már!


Szól a duda délre
Szól a duda délre.
Terítek ebédre.
Bableves van,édes
tehéntúrós rétes.
Jöjjön,aki éhes,
üljön terítékhez.


Borsót főztem,
Jól megsóztam,
Meg is paprikáztam.
Ábele, bábele, huss!



Süssünk, süssünk valamit,
Azt is megmondom, hogy mit!
Lisztes legyen, kerekes,
Töltelékes, jó édes!
Sodorva, tekerve,
túróval bélelve,
Csigabiga rétes,
kerekes és édes!



Cicuska, macuska,
Mit főztél, Katuska?
Kevertem babocskát,
Sütöttem pampuskát.
Ideraktam, odaraktam,
Utoljára jól bekaptam,
Hamm, hamm!



Szita, szita, sűrű szita,
Ma szitálok, holnap sütök.
Hófehér kis cipót sütök.
Megvajazom, megzsírozom,
Mégis, mégis neked adom.



Keringeli borsó/ Kering a kis orsó,
Eltört a kis korsó/ Eltörött a korsó,
Másikat kell venni,
Azt is el kell törni.
Bizony!


Töröm, töröm a mákot,
Sütök vele kalácsot,
Megcukrozom, megvajazom,
Tessék, neked odaadom.

Vizes mondókák

Esik az eső, süt a Nap,
Paprikajancsi mosogat.
Hát az öreg, mit csinál?
Hasra fekszik, úgy pipál.
Eltörött a pipája,
János bácsi csinálja.

Ess eső! Ess! Holnap délig ess!
Zab szaporodjék, búza bokrosodjék.
Az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka,
még annál is hosszabb, mint a Duna hossza.

Eső, eső, essél,
Buborékot vessél,
Hogy a búza nőjön,
a gyemek örüljön,
Lesz kenyér, lesz kalács,
fánkból is nagy rakás!

Eső, eső csepereg,
megáznak a gyerekek,
sáros lesz a kiscipő,
vizes lesz a főkötő

Esik eső, jaj-jaj-jaj!
mindjárt itt a zivatar.
Tüzes villám cikázik,
Aki nem fut, megázik.

Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.

Versek a vízről

Kányádi Sándor: A tenger

Nagy ember a tenger,
nagyon nagy.
Minden gondolat
súlya, mélye,
súlyosan mélyül
hozzá mérve.

Emberként él, emberként érez,
nincsen fogható erejéhez.
Láttam, hajnalban a napot
égre emelte:
izzott az óriás kerék,
szinte sisteregve
hányta tüzét a hullámokra,
s ő, a tenger-ember, higgadtan
a horizontra paszította.
Aztán, mint egy nagyapó,
fecsegett, magyarázott,
mikor ölébe hulltak a hálás,
ujjongó sirálysikoltások.
Van derűje, van humora.
Hangja némelykor nagydob,
máskor fuvola.

Nyugalma is emberi,
szelíd nyugtalanság.
Bőszült ember,
hogyha felbosszantják.
Ó, mennyire ember!
Nem békül,
csak a maga szabta renddel.
A partja,
amilyennek ő akarja. -
Nem a hajókért van,
a hajók születtek érte,
s belevész, ki másképpen remélte.
 

Várnai Zseni: Balatoni alkony

Az ég a vízre ráhajol
a láthatáron valahol...
az ég a vízzel összeér,
az ég, a víz
gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt
a táj elnyugvó fényeit,
miközben percem elrepül...
az ég, a tó
elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,
boldog vagyok...semmi se fáj...
tükörsima a Balaton,
sellők énekét
hallgatom.

 

Lenau: Reggel a tengeren

Friss hajnal, jó szél, tűz a nap
perzselve, tündökölve:
a víz, mint ék előtt, hasad:
hogy rohanunk előre!

Zúdulnak elénk a habok,
de dühük háboroghat,
nem állítják meg a hajót,
akárhogy acsarognak:

feltartóztathatatlanul,
viszi az úti láza
s győzelmesen egyre nyomul
a zengő tengerárba,

míg a hullámpermet, arany
sugárkéz-szőtte csipke,
szivárványként és boldogan
libeg-lobog mögötte.

Ameddig látok, mindenütt
víz mozog, parttalan, tág,
a tenger: s íme, szíven üt
valami nyugtalan vágy.

Soká lesz, hogy látlak megint,
hegy s rét virága, bokra! -
S a kajütből egy gyermek int,
jó reggelt mosolyogva.

A hideg zajban, idegen
ég s fény alatt haladva
csöndes melegével milyen
öröm egy ember arca!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Tyutcsev: Tengerem, te

Tengerem, te, röpke hullám,
gyors szeszélyek árja, te,
ha megfutsz, ha vágyva hullsz rám:
mily élettel vagy tele!

Ha nevetve, friss tükörfény,
ringatod a kék eget,
vagy ha tombolsz, lázas örvény,
a viharzó mély felett:

énnekem halk susogásod
éppúgy édes szerelem,
ahogy - szórhat ajkad átkot! -
haragod sem idegen.

Csak azt kérem, légy nyugodt bár
vagy kavarjon szörnyű vágy,
azt, hogy amit elraboltál,
óvja azúr-éjszakád!

Mert amit hullámaidba
dobtam, nem kincs, nem gyűrű,
nem gyémánt volt, drága-ritka
násfa, régi s gyönyörű:

nem! - mikor az álma-gazdag
végzet perce vitt feléd,
lelkem, élő lelkem, azt, azt,
azt tettem én beléd!

/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Jammes: A zöld víz partján

A zöld víz partján ezer szöcske szökken,
mászik, vagy árva
kínban kapaszkodik, föl, föl a gyönge
répavirágra.

A langyos vízben fehér halcsapat
húz a fekete
fák alján: fény s árny az esti patak
remegő vize.

Két szarka csörren és indul, sebes
szárnyára kapva,
és leszáll, messze, egy virághímes
szénakazalra.

Három paraszt ül, lapot olvas, őrzi
teheneit,
gereblyéik nyelét rég lesikálták
érdes tenyereik.

A víz felett szúnyogok tánca száll
helyben maradva:
mind föl-le cikáz, ki-be, jobbra-balra,
s a raj csak áll.

Én meg a rétet vesszőzöm, tűnődve,
s ki tudja: miért:
és repül a pitypang pelyhe, amerre
viszi a szél.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Tyutcsev: Tavaszi vizek

A mezőn még fehér a hó,
de már zúgnak az új vizek,
rohannak: "Ébredj, part, hahó!"
Rohannak, hívnak, fénylenek.

Hangjuk százfele hirdeti:
"Jön a tavasz, jön a tavasz!
Mi vagyunk a hírnökei,
jön a zengő, a sugaras!"

Jön a tavasz, jön a tavasz...
És májusi napok vidám,
piros körtánca árad az
örvénylő, kék vizek után.

/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Csuka Zoltán: Szent Anna-tó

A hegyperemről láttam meg először:
a fák között sötétkék sejtelem,
tündéri tó, rejtelmesen kísért már,
gyermekkoromtól együtt jött velem.

Titokzatos dal, s benne annyi bánat
és annyi szépség, tiszta, szent öröm,
gyermekkorom János vitéze volt tán
és jött velem át sok-sok évkörön.

Döngött a föld, ahogy feléd haladtam
sok kidőlt fenyő s büszke bükkön át,
tűnt ezredévek tompa, síri hangja
verte most vissza múlt idők szavát.

A kihűlt krátert lombok koszorúzzák,
örvényes mélyén örök nyugalom,
s a körbefutó hegyek évről évre
friss éltet fakaszt a levélalom.

Tűz volt itt egykor, forró, parázsló láva?
Most végtelen csend, titkos szerelem.
Dallama fönt az égen s lenn a tóban
visszhangzik s zengőn eggyé forr velem.

 

Eduard Mörike: Folyón

Ó, reggeli, fényes folyó,
fogadj be, nézd, tusakszom,
nézd, testem is mily lángoló,
csókold a mellem, arcom!
- Csiklandva nyúl föl mellemig,
borzongva hűt, lágyan hevít
s ujjong dalol, viharzón.

Csöppekbe hull a napsugár,
aranylik és melenget,
elnyúlok a hullámra már
s hintáz, becézve lenget.
Karom kitártam boldogan,
a nyargaló víz rám rohan,
megfog, megint elenged.

Mormolsz, folyóm, jársz szerteszét.
Talán hozod a régi
időkből a csodás mesét
s el akarod mesélni?
Futsz mostan ott és mostan itt,
keresni látszol valakit,
hogy elbeszéld te néki.

Az ég, a kék, a gyermeteg,
hol a habok dalolnak,
az tükrözi a lelkedet:
hadd, hogy beléhatoljak!
Belémerülök, szállanék,
De fönn a mély, a tiszta kék
mindegyre visszatol csak.

Micsoda oly mély, mint az ég?
Csakis a szív szerelme.
Az is saját lángjában ég,
nincs módja, hogy betelne.
Emelj folyóm magasba hát!
Borzongva zúdulj rajtam át!
Itt vedd az életem te!

Hímes partodra löksz puhán
és hízelegve, kedves.
Vidd boldogságodat csupán
s hullámodon rezegtess
lágy holdat és tündér napot
s ha végre megtalálhatod,
térj vissza kútfejedhez!

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

 

Charles Baudelaire: Az ember és a tenger

Mindig szeretted a vad óceánt,
ember, te vad, vad mint a zivatar.
A tengeren vihar ekéje szánt,
és lelked is örvényes és fanyar.

Leszállsz kevély, tajtékos mélyibe
és csókolod arcát ölelkezőn,
gyakran szíved zajától futsz ide,
s felejtesz a bőgő, szilaj mezőn.

Nagy mélyetek titokzatos sötét
ember, szíved se méri fel az ón.
Tenger, ki látta kincsed özönét?
Örök titok pecsétje áll azon.

Hiába múlnak új s új századok,
ma is dühöngtök, mert a harc örök,
halálra, vérre szomjas lázadók,
őrült testvérek, szörnyű küszködők!

/Ford.: Kosztolányi Dezső/