Az új esztendő hagyományai - szilveszteri és újévi népszokások

Régi hagyományok szerint fonódnak össze a Karácsony környéki, és az újévhez kapcsolódó népszokások a magyar hiedelemvilágban. Célja mindezen szokásoknak az, hogy az újévre bő termést, egészséget, szerencsét varázsoljanak.

Az évkezdő újévi szokások nálunk éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban – így az év kezdetén – végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az újévbe, minden jót kívánnak egymásnak.

Az óév búcsúztatásának, a szilveszternek korántsem volt olyan jelentősége a hagyományos falu életében,  mint a városokban. Régen az óév utolsó estéjét otthon töltötték, egymás között, és csak a múlt század 20-as, 30-as éveitől kezdve jött divatba - de akkor sem mindenhol - , hogy vidám mulatságot, és táncot rendeztek a fiatalok.

Következzen néhány szilveszteri hagyomány:

Ólomöntés

Hideg vízbe forró ólmot öntöttek, és a megszilárduló fém formájából következtettek eseményekre, dolgokra, amelyek bekövetkezhetnek.

Gombóc-jóslás

A lányok gombócot főztek, és egy-egy fiúnevet tartalmazó papírdarabot gyúrtak bele. Amelyik gombóc először megfőtt, abból a nevet megnézték, és azt tartották, hogy az lesz a lány jövendőbelije.

Disznó-röfögtetés

Azt tartották, hogy éjfélkor, ha a lányok megrúgják a disznóól ajtaját, és a disznók röfögni kezdenek, akkor biztos, hogy férjhez mennek a következő évben.

Regölés

Általában Karácsony másnapján, vagy karácsonytól újévig járnak a legények azokhoz a házakhoz, ahol eladó lány van. Dunántúlról, és Székelyföldről ismeretes ez a szokás, lényege, hogy akiket "összeénekelnek" regöléskor, azok a jövő évben összeházasodnak. 
1552-ben Heltai Gáspár említi a regölést és a regölő hetet. A századforduló körül D- és Ny-Dunántúlon ismerték, ma néhány dunántúli községben él. Fő időpontja dec. 26., István ünnepe, néhol január első napjaiig jártak regölni a legények, elsősorban lányos házakhoz, ahol ajándékot kaptak jókívánságaikért.

Hangoskodás

A lányok fazékfedőkkel, háztartási eszközökkel hangoskodtak, a regős fiúk köcsögdudával, láncos bottal űzték a rossz szellemeket.

Lencse, bab, rizs

A sok szemet tartalmazó ételek fogyasztása gazdagságot hoz az újévre.

Hagyma- jóslás

Többféle formában is fellelhető, egy helyütt fokhagymával, másutt vöröshagymával jegyzik le, de a szokás ugyanaz: a családfő az óesztendő utolsó napján egy fej hagymát elkezd lebontani, és 12 réteg héjat vesz le róla, és mindegyikbe sót helyez. A 12 réteg a 12 hónapot jelképezi. Amelyik rétegben a só reggelre felolvad, arra a hónapra esőt várhatnak a gazdák az újévben.


Evéssel kapcsolatos szokások:

Halat csak a farkától kezdve volt szabad enni - hogy ne ússzon el a szerencse.

A lencsébe mandulaszemet főztek, és aki megtalálta, szerencsés lett az új évben.

Tollaspogácsa - A Dunántúl egyes részein úgynevezett tollaspogácsát sütöttek: a pogácsák közül előre kijelölték, melyik családtaghoz tartoznak, és egy-egy tollat szúrtak beléjük, majd a tollak sütés alatti sorsából következtettek az emberek sorsára. Akinek a tolla megégett, az már nem érte meg a következő tollaspogácsa-sütést.

A nagy, egész kenyereket kereszt alakban kellett megszegni késsel, hogy áldás üljön rajtuk.

Disznóhús, illetve fül, farok, köröm evése ilyentájt, úgy tartották, hogy szerencsét hoz, mert a disznó előrefelé túrja a szerencsét. Az egészben megsütött süldő disznó különösen nagy jólétet jelképez.

Amit nem szabad:

Kivinni a szemetet, vagy más egyebet a házból (elvész a szerencse), szőni, fonni, mosni, veszekedni, orvoshoz menni, kölcsön kérni, vagy kölcsön adni bármit.

 Hiedelmek a modern világban

Nagyon sok dolog feledésbe merült a mi modern világunkban, életstílusunkban a régi hagyományokból, de személy szerint meggyőződésem, hogy jó hozzájuk vissza-visszatérni, kulturális örökségünk állandóságot, biztonságot ad életünkben, és ezek a hagyományok  identitástudatunkat, egész jellemünket alakítják.

Elmondható, hogy genetikailag is erre vagyunk "kódolva", a vérünkben van.

Ezért is tartom fontosnak, hogy a gyermekeknek adjunk át ebből annyit, amennyit csak lehet.