A kisded egyre önálóbb, egyre nagyobb akarata van, egyre ügyesebb. Talán azt is mondhatjuk, hogy a 2 év, fordulópont. Mostantól
könnyebb lesz anyának bizonyos szempontból, egyedül már nagyon sok
mindent tud, nincs úgy ránk szorulva, viszont az egyre erőteljesebb
akarat újabb kihívásokat, nem feltétlen könnyebbeket, gerjeszt.
Okosak, akaratosak és egyre ügyesebbek. Lassan itt az “ez meg ki
vót?” “itt meg ki lakik?” “mi ez?” korszak, de ez még a könnyebb, a
“miért” és a “miből van pl. a kisbaba” korszakra még várnotok kell. A
gyermek fejlesztése nem olyan nagy dolog, mint ahogy előadjuk, sokszor
megy magától, kikövetelik azt amire éppen szükségük van, de azért nem
árt tudni is, ha véletlen kimaradna valami. Igyekszem összeszedni a
dolgokat, ezeket inkább csak inspirációnak tekintsd, és próbáld a te
gyerekedhez igazítani.
Nagymozgások fejlesztése: labdázás (elkapás,
gurítás, rugás, célba dobás…), egyensúlyozás valamin, bukfenc, mászás,
torna (lábujjhegyen járás, kifele-befele fordított lábfejjel, ugrálás,
egylábon állás, törzshajlítgatás, guggolásban járás, karkörzés…),
táncolás, biciklizés, próbálkozhat az öltözködéssel. Mindennap legyen
alkalma a gyereknek szabadon rohangálni, ugrándozni, “őrjöngeni”.
Finommozgások fejlesztése: gyöngyfűzés, pötyi,
rajzolás, festés, papírvágó ollóval vágás, ragasztás, gyurmázás
(giliszta, csiga, torta…), fogmosás, egyedül evés, öltözködés
(gombolás). Ha nem akar rajzolni, akkor rajzolj neki te egyszerű
rajzokat, majd megjön a kedve. Általában a zsírkréta nem túl népszerű,
sokkal jobban szeretik a filctollat, tollat, zseléstollat,
aszfaltkrétát, vízfestéket, fürdőszobában használható lemosható
festéket.
Beszédfejlesztése: beszélgetés játékból (pl.
telefonálás), szituációs játékok a babákkal/állatokkal, olvassatok mesét
és beszéljétek is meg a képeket is, tanítgasd az udvariassági
kifejezésere (köszönés, tessék, kérem, légy szíves…, köszönöm),
mondókák, versikék, dalok tanulása, szépen választékosan beszélj hozzá,
ha valamit rosszul mond, mondd el helyesen, de ne javítsd ki, majd
magától megtanulja, ha eljön az ideje, ha nem beszél még nem szabad
szidni, erőltetni.
Gondolkodás fejlesztése: puzzle (eleinte csak egy
képet vágj néhány darabra, de pár hónap múlva már lehet próbálkozni
igazi kirakóval is), tanítsd meg (nevét, szülei nevét, lakcímét, korát, a
környezetetekben levő tárgyakat…), válogatás tárgyak között (szín,
alak, anyag…szerint), színek ismerete, helyhatározók gyakorlása,
ellentétes fogalmak, eldugsz valamit (hideg-langyos-meleg játék),
napszakok, évszakok, számolás (eleinte csak 3-5-ig tudnak), általában
magától adódnak azok a helyzetek, amikor lehet a gyermeket tanítani.
Egy két évesnél idősebb gyermek már nem kisbaba, ezért ne is bánj
vele úgy. Meg kell neki tanítani, hogy legyen jószívű, adja oda másnak a
játékát, ha kéri, de ne hagyja, hogy bántsák, viszont nem szabad
verekedni…meg kell tanulnia bocsánatot kérni és még sok más, de ezeket
leginkább a te példádon keresztül fogja megtanulni, ha konfliktusba
keveredik a játszótéren akkor először várd meg hogyan oldják meg a
helyzetet, de ha szükséges avatkozz be, sajnos nem minden szülő
foglalkozik a játszótéren a gyerekével, ezért neked kell oda figyelned.
Ne csodálkozz, ha majd fellángol a félelem és pl. olyan dolgoktól fog
félni, amitől addig nem (nem mer csúszdázni). A szeretet nyelvek közül
még mindig nagyon fontos a testi érintés, de a dícséret, az ajándék is
kezd fontossá válik. Tévhit, hogy a drága játékokra van szüksége egy
unatkozó gyereknek. Meg kell a gyereket tanítani arra, hogy ne
unatkozzon. Azaz, nemcsak oda kell adni neki egy játékot, hanem meg kell
mutatni mennyi mindent lehet azzal játszani. Pl. egy keményfedeles
könyvből lehet kerítést csinálni, az állatkák bemehetnek, kimehetnek,
legelhetnek a szőnyegen, megbetegedhetnek, gyógyítani lehet őket…a 2-3
évesek álom világban élnek, ne csodálkozz, ha egy képzeletbeli
elefántcsordával ugrál majd az ágyon, vagy süsü jön léghajóval a
konyhátokba, netán képzeletbeli barátjaival beszélget.
Figyeld kisgyermekedet, mert 2-3 éves korban már észre lehet venni,
ha valamihez kiemelkedő tehetsége van. De alapvetően ha figyelsz és
foglalkozol vele, akkor maguktól fognak a fent leírt dolgok előjönni. Az
első 3 évben szinte csak reagálni kell a gyermek igényeire,
érdeklődésére, példát kell mutatni, a többi jön magától, nehéz
elrontani, ha szerető szülő vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése